Szerző: Illés Mátyás –
Jézus Főpapi imájában arra kérte az Atyát, hogy tanítványai és azok, akik az ő beszédüknek hisznek majd, egyek legyenek, amiképpen Ő és az Atya egy. Ezt a kérést Jézus néhányszor megismételte imádságában. Szinte kezdettől fogva pártoskodások és szakadások voltak a Krisztusban hívők között. Ezt láthatjuk a korinthusi gyülekezetben (I.Kor. 1, 10-12.). Pál ezért testieknek nevezi őket (3,3.), mivel a pártoskodás és szakadás a test cselekedete (Gal.5,20.).
Ugyanitt a Galatákhoz írt levél 5. részben, ahol Pál a test cselekedetei közt a versengést, visszavonást és pártütést említi, a felsorolás végén azt mondja: „hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” Pálnak ez az állítása nem sok magyarázatra szorul, ha meggondoljuk, hogy Isten országa a szeretet, megértés, a béke országa. Isten szent jelenléte tölti be országát, Isten pedig egy és egységes. Krisztus egy, nem osztatott részekre (I.Kor.1,13.). Az ő teste, ami az Egyház, egy, és nem osztatott részekre. Krisztus testét egy Szellem hatja át, egy indulat és egy élet. Isten Szelleme mindig azon munkálkodik, hogy összehozzon, egyesítsen, eggyé tegyen. A pártoskodás és szakadás tehát, homlokegyenest ellenkezik a Szellem munkájával.
Van azonban a szakadásnak egy fajtája, amelyet egészen más szemszögből kell megítélni. A pártoskodást és szakadást legtöbb egyházi vezető, sajnos, főleg felekezeti szemszögből ítéli meg. Ha például egy hívő szellemi közösségbe jut egy más felekezetbeli hívővel s nem tartja tiszteletben a felekezeti korlátokat, s ha az ilyennek követői is akadnak a gyülekezetben, akkor erre gyakran rásütik a pártoskodást és szakadást előidézője bélyegét.
A pártoskodást és szakadást mindig Krisztus egyetemes Egyháza és az ő Teste szemszögéből kell megítélnünk. Óriási tévelygésben élnek azok, akik azt gondolják, hogy a Szent Szellem a felekezeti egységen munkálkodik. A Szellem nem felekezeti jellegű, hanem az összes hívőket szorosan eggyé akarja tenni, és ezen fáradhatatlanul munkálkodik. A Szellem a szívünkbe akarja plántálni a minden szentek iránt való szeretetet (Ef.1,15., Kol.1,4.). Ha már most Isten Szelleme valakiben ebben az irányban munkálkodik, az semmiképpen sem tekinthető pártoskodónak, vagy szakadárnak, még ha emiatt alaposan meg is lesz bolygatva az illető közösség, amelyhez tartozik. A zavart sohasem az ilyen idézi elő, hanem azok, akik nem értik és rosszalják a Szellem eme munkáját. Krisztus Teste szemszögéből a legnagyobb pártoskodók és szakadárok azok, akik erős kerítéseket húztak saját felekezetük köré és megítélnek mindenkit, aki azokat túl meri lépni. A felekezetiség tudata és érzése tulajdonképpen a pártoskodás szelleme. Ez a szellem, sajnos megszállva tart sok hívőt. Világítsuk meg egy példával ennek a szellemnek a hatalmát. Tegyük fel, hogy egy hívő házba bekopog egy ismeretlen, bemutatkozik mint hívő, testvériesen köszöntik egymást és meleg meghitt beszélgetésbe kezdenek. Beszélgetés közben kitudódik, hogy a látogató egy másik felekezethez tartozik. Erre szinte pillanatok alatt megváltozik a helyzet s ahogy mondani szokták „a vendégfogadónak leesik az álla”. Fagyossá válik a légkör. Lehet ötször istenfélőbb mint a házigazda, lehet szellemiember, az mind nem számít. A főkérdés most az, hogy nem olyan felekezetű, mint mi. A másik hívőhöz való viszonyt tehát, ez határozza meg. A saját felekezetűre azt szokták mondani: „a mienk”, más hívő „nem a mienk”. Óh, milyen gyerekeskedés ez! Milyen elvakultság és elfogultság! Isten egyháza egy, Krisztus teste egy és egy a Szellem, amennyiben Isten Szelleme tölt be. Pártoskodó és szakadár minden felekezetű hívő.
Szabadítsátok ki magatokat a pártoskodás hatalmából!!!
Ne kössön téged már többé le
A pártoskodás szelleme,
Szabadnak kell ettől lennie
Istennek igaz gyermeke.
A közösségben szellemi egységben
Élnek mindnyájan, halleluja!
Isten Egyháza, drága szavára
Épül fel dicsőn, halleluja!