Szerző: Sigurd Bratlie –
Az ”angyalok” imádata elrabolja tőled a győzelmi pálmát
Kol. 2,18-19. Ebből világossá válik, milyen rendkívüli súlya van annak, ha valaki ”angyalokat” (előjáró-kat) kezd tisztelni. Aki emberekre kezd felnézni és imádva tisztelni őket, az komoly veszélybe jutott. De nem kevésbé veszélyes az sem, ha engedjük, hogy tiszteljenek és imádjanak bennünket, ha észrevesszük, hogy csüngnek rajtunk.
Ennek komoly veszélye abban van, hogy elveszítjük a győzelmi jutalmat! Miért veszítjük el a győzelmi jutalmunkat az „angyalimádat” által? Ez világosan és érthetően meg van írva: Elveszítjük kapcsolatunkat a Fejjel! Kikerülünk abból az egészből, amely egy Testet képez! Elveszítjük kapcsolatunkat a kegyelem királyi székével, ahol a segítség található! Elveszítjük kapcsolatunkat Vele, aki azokat a kötelékeket adja, amely a Testet segíti és összetartja! Kicsúszunk az Isten szerint való növekedésből!
Ehelyett az emberek befolyása alá kerülünk és ízlésüktől függünk. Gyakran ez a befolyás bőven van fűszerezve parancsolatokkal és szabályokkal, melyeket ha megtartasz, akkor megnyered az emberek jóindulatát. Minden esetre ezen a módon soha nem nyered meg életedre nézve Isten jótetszését. Olvasd el a következő verseket is!
Az az elhívatásunk, hogy Isten befolyása által növekedjünk. Ef.4,11-16-ban Pál elmélyíti ennek a dolognak fontosságát. Itt látjuk, hogy Isten különböző szolgákat helyezett a Gyülekezetbe. Miért tette ezt? Kitűnik a 12. és 13. versből: Hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, és hogy a Testben növekedjenek, érett férfiúságra, Krisztus teljességének mértékére. Végül még egy indítóokot nevez meg, azt ugyanis, hogy ne legyünk többé gyermekek, akiket mindenféle tanítás szele megmozgat, ide s tova hajt. Hozzá kell felnövekednünk, aki a Fej, a Krisztus. Azután kifejti Pál, hogyan megy végbe ez a növekedés, és ki képes ebbe bejuttatni.
Krisztus tudja, milyen kötelékekre van szükségünk ehhez a növekedéshez. Úgy hiszed az segít, ha dicsér téged a te „angyalod”? A te „angyalod” az, aki téged valamilyen szolgálatra elhívott? Kijelölheti tevékenységedet egy „angyal”? Nem, ez csak az emberek csalóka játékának szolgáltat ki téged, amely álnok módon félrevezet úgy, hogy elrabolja tőled a győzelmi jutalmat!
II.Kor.10,18. Ebből látjuk, milyen keveset jelent az emberek ajánlása! I.Sám.3,19-21. A döntő kérdés az: velünk van e az Úr!
Amikor Kornélius térdre esett Péter előtt és imádta őt, (Ap.10,25- 26.) Péter azonnal résen volt. Abban a pillanatban felemelte őt, és azt mondta: „Én is csak ember vagyok.” Amikor a nép Pált és Barnabást hallotta és látta a jeleket, amit az apostolok tettek, elkezdték őket imádni, mint isteneket. (14,11- 18.) Felismerjük ebből, hogy az ember–imádatra való hajlam a természetünkben van. De Pál is és Barnabás is ugyanabban a Szellemben volt mint Péter. Rögtön közbeléptek és megakadályozták, hogy őket imádják. Ugyanúgy mint Péter, ők is tudatában voltak gyengeségüknek: „Mi is halandó emberek vagyunk, és azt az evangéliumot prédikáljuk nektek, hogy megtérjetek… az élő Istenhez!” Nem akarták, hogy imádják őket és áldozzanak nekik.
Ehelyett elevenen érdekelte őket, hogy az üdvösség evangéliumát hirdessék nekik.
Ebből látjuk, milyen halálosan komolyan vették a tanítványok ezt a dolgot, jóllehet sok alkalmuk lett volna arra, hogy magukat imádtassák. Gal.1,10. Amikor néhány görög látni akarta Jézust (Ján.12,20-26.), a búzamag halálát hirdette nekik, és az evangéliumot a saját életünk (önzés) gyűlöletét ezen a világon, és úgy szolgáljuk az Atyát, hogy az Ő megbecsülését vívjuk ki.
Egészen távol volt Jézustól az, hogy tiszteletet keressen, vagy magát imádtassa. Mennyivel inkább illik hozzánk, hogy nagyon komolyan vegyük ezt. Mi lenne bennünk imádatra méltó? Mink van nekünk, amit nem úgy kaptunk volna?
Ha az emberek hallják az evangéliumot és világosságot kapnak, jól megértjük, mennyire kézenfekvő, hogy hálájukat ez az Ige jellemezze: „…ha lehetséges lett volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna.” (Gal.4,15.) Hirdetik nékünk az evangéliumot és az Ige iránti engedelmesség a bűntől való szabadságra vezet. Akkor csoda, ha valakiért annyira lelkesedünk? De Pál nem hagyta ennyiben a dolgot. Nem engedte, hogy a galaták őt tiszteljék és imádják. Nem, folytatta az evangélium hirdetését – az igazságot mondta nekik. Ezáltal hamar ellenségüknek vélték! 16.v. Nem sok teret adott az imádatra.
Látjuk, hogy az az angyal, aki „Isten igaz beszédével” ment Jánoshoz, mennyire résen volt, ami az imádatot illeti. Ján.Jel.19,9-10. Azt mondta, mikor János leborult a lábai előtt: „Meglásd ne tedd! …Istent imádd! Mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság Szelleme.” A prófétaság Szellemében csak Isten imádatának van helye. Ezt maga Jézus is nagyon szigorúan vette. Többek között megmutatkozott ez abból, ahogy elmondta, hogy nincs jó, csak egyedül az Isten. Az angyal csak egy szolga volt. Ugyanezeket a szavakat használja az angyal még egyszer a 22.r.7-9. versben. Amint János a prófétai beszédet hallotta, le akart borulni, hogy imádja. Az angyal ismét éber volt az emberi természettel szemben, és abban a szempillantásban így szólt: „Meglásd, ne tedd! Mert szolgatársad vagyok néked és a te testvéreidnek a prófétáknak, és azoknak akik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd!”
Ez igen lényeges. Igen, őrizkedj az angyal-szolgálattól! Egy testvérnek, vagy szolgatársnak lenni, ez egyáltalán nem egyeztethető össze azzal, hogy az ember hagyja magát imádni. Pál nem magát prédikálta, hanem „az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat a Jézusért.”
Vegyük ezt nagyon komolyan úgy, hogy a győzelem jutalmát ne raboljuk el. Nem kellett több, csak mintegy 100 év, és az ősgyülekezet vezetői gyaloghintóban hordoztatták magukat az utcákon. Látjuk a hét gyülekezetnek Jézus által küldött levelekben is a Jelenések könyvében, hogy milyen súlyosnak látta Jézus, hogy befolyást gyakorolhattak olyan emberek a gyülekezetben, akik tanítóknak és prófétáknak adták ki magukat anélkül, hogy erre Isten megbízta volna őket. Isten maga harcol ilyen személyek ellen.
Véneink fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy Isten Szavát hirdessék. Ilyen módon nem szereztek híveket, mégis Isten sokakat vezetett szolgálatuk által a Gyülekezetbe. Azzal az erővel szolgálták a Testet, amit Isten adott, és nem azzal az erővel, amit az emberek bizonyságtétele ad. Sokan felnövekedtek – Isten hatása által – a Főhöz, Krisztushoz. Felnövekedtek érett férfikorra, és Isten bizalmat adhatott szívünkbe feléjük. Az ilyen növekedés nem megy végbe „egy éjszaka”! Ehhez az úton kell járni, és dolgozni az üdvösségünkön félelemmel és rettegéssel. Aki itt hű az elrejtettségben, az kap lehetőséget arra, hogy nyilvánvalóvá váljon jó élete, bölcsessége a cselekedetekben. Az ilyen személyek iránt növekszik a bizalom.
Igyekezzünk arra, hogy szolgáljunk a Gyülekezetben, mégpedig azzal a kegyelemmel, amit Isten ad, és Isten Szavával úgy, hogy a szentek fel legyenek készítve a szolgálat munkájára. Akkor résen leszünk azzal az anyaggal szemben, ami a bennünk levő bűn természete, amely embereket akar tisztelni és imádni, illetve önmagát akarja imádtatni. Ne hagyjuk, hogy ez az anyag elrabolja tőlünk a győzelmi jutalmat, hanem tartsuk magunkat szilárdan a Főhöz, aki a Krisztus, „akiből az egész Test szép renddel egyberakattatván és egybeszerkesztetvén az ő segítségének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a Testnek növekedését a maga felépítésére szeretetben.” Sigurd J. Bratlie Sk.Sk.1995/11.