Jézus amikor az Ő követésére hívott, akkor egy utazásra hívott el minket.
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Máté 16:24; Márk 8:34; Lukács 9:23)
Jézus örömüzenete nemcsak a bűnbocsánat üzenete, hanem a bűntől való szabadulás örömüzenete is. Az az igazi örömüzenet, hogy Jézus megszabadít a bűntől teljesen.
Ma sok keresztyének ezt nem érti, vagy ha értik is, akkor saját vesztükre félremagyarázzák. Sok hívő őszintén megtér és befogadja Jézust az életébe, öröm és békesség jön a szívébe. A megtérés egyik pillanatról a másikra végbemegy bennünk, amikor elfordulunk a világtól, elfordulunk régi életünktől és életünket Istennek ajánljuk. Viszont sok hívőnél látjuk, hogy amikor jönnek a hétköznapok, nem élnek egy megtért emberhez illő életet. Többen a tudatos bűnöktől sem szakadnak el: némelyek pedig veszekednek az emberekkel, házastársukkal, irigyek másokra, megsértődnek, sokan paráznaságba, tisztátalan kívánságokba és sok hasonló bűnbe esnek. Pedig Jézus a következőt mondta:
„Legyetek ti azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5:48)
Tehát ha továbbra is bűnben élünk, akkor nem vagyunk tökéletesek, mint a mi Atyánk. Sok igehirdető ma egy könnyű és hamis evangéliumot hirdet. Elmagyarázzák az embereknek, hogy Jézus azért jött, hogy bűneinket megbocsássa és Isten Jézuson keresztül lát minket, tehát tökéletesek vagyunk Isten szemében. Ha ez így igaz lenne, akkor az Ó- és az Újszövetség között, csak annyi különbség lenne, hogy már nem kell állatokat áldoznunk a bűneinkért. Az azonban kétségtelenül igaz, hogy Jézus a drága vérén megváltott minket, magát áldozva fel ártatlanul Istennek érettünk.
„Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért Újszövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.” (Zsidók 9:14-15)
Azt olvassuk ebben a versben, hogy Jézus az első szövetségbeli bűnöket törli el (a világgal és a testünkkel kötött szövetség alatt elkövetett bűnöket), vagyis azokat a bűnöket, amit megtérésünk előtt cselekedtünk. Azért teszi ezt, hogy lehetőségünk legyen egy új életre, egy mennyei, örökkévaló örökségre. Elhívott minket egy futásra, hogy a győztesek elnyerjék az örökkévaló örökséget. Ez az örökség egy új élet és egy isteni természet. Szó sincs tehát arról, hogy továbbra is vétkezzünk. Meg fogjuk azonban látni, hogy van bűnbocsánat a megtérésünk után is. A Sátán szeret mindent összezavarni, ezért van sok zavar ennek megértésében. Sokan fel is adják a küzdelmet a bűn ellen és egy hamis nyugalomba menekülnek.
A gazdag ifjú szerette volna elnyerni az örök életet. Tiszta és erkölcsös életet élt, a törvényt megtartotta, mégis hiányérzete volt. Nem élt bűnben a törvény szerint. Jézus látta az igyekezetét és megkedvelte őt, és ezt mondta neki:
„Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.” (Máté 19:21)
Ma sok hívő bűnben él és mégis reménykednek az örök életben. Hol van akkor a tökéletesség? Ez a gazdag ifjú tiszta és erkölcsös életet élt, mégis érezte, hogy nincs örök élete. Igen mondod, de nem követte Jézust és a gazdagsága is akadályozta. Igen, ez mind igaz, de gondolod, hogy „csak Jézus követése” elegendő az örök élethez, és lehet erkölcstelennek, hamisnak és gonosznak lenni? Vagy nem azt jelenti Jézus követése, a keskeny úton járás, hogy követjük őt, ahogy Ő járt, ahogy Ő tett, az Ő életét éljük? Szó sem lehet róla, hogy megtérésünk után bűnben élhetünk!
„Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az Ő nyomdokait kövessétek: Aki bűnt nem cselekedett….,” (1 Péter 2:21-22)
Az Ő nyomdokait követni azt jelenti, hogy nem csak bűnbocsánatot kaptam a bűneimre, hanem megszabadulok a bűntől, vagyis nem cselekszem azt.
Miért esik sok hívő bűnbe?
Hogyan követhetjük Jézust? Hogyan válhatunk tökéletessé? Miért vagyunk még mindig kísérthetők a megtérésünk után? Miért esnek sokan bűnbe? Világossá kell tennünk, hogy:
– Sokan vannak, akik keresztyénnek vallják magukat, de sosem tértek meg. Beleszülettek egy vallásba, vagy képmutatóan csatlakoztak egy gyülekezethez. Vannak, akik csupán keresnek egy jó közösséget, ahol szeretik őket, vagy egyszerűen jól érzik magukat ott.
– Sok keresztyén van, aki megtért, később azonban bűnbe esett és bűnben él, elvesztette a hitét, a látszatot azonban fenn akarja tartani, hogy ő továbbra is keresztyén.
– Egyes keresztyének megtértek, durva bűnökben nem élnek, de csak lelki, érzelmi szinten akarják megélni Krisztust: imádsággal, dicsőítéssel és jó prédikációk hallgatásával. A hétköznapi életükben azonban semmi változás nincs.
– Vannak olyan megtért hívők is, akik nem élnek bűnben, nem élnek érzelmi életet, de törvényeskedésben, szabályok betartásával, vagy betartatásával, különböző cselekedetekben, egyfajta „maguk választotta istentiszteletben” keresik Isten tökéletességét.
– Kevesen vannak azok a valóban megtértek, akik megértették a keskeny úton járás lényegét és Jézust, a Bárányt követik, akárhova is megy. (Jel. 14:4) Most csak velük, a Menyasszonnyal, a Bárány feleségével foglalkozunk. (Jel. 21:2; 21:9, 22:17).
A kereszt naponkénti felvétele és hordozása
Az emberi lény hármas felépítésű: szellem, lélek és test. Amíg megtéretlenek voltunk csak azt tettük, amit a lelkünk akart, és amire a testünk vágyott, és az érdekelt, amit a világ kínált, mert a szellemünk halott volt. Amikor azonban Jézus megérinti a szívünket és megtérünk Őhozzá, akkor elhagyjuk a régi életünket, elfordulunk a világtól. Ha ezt teljes meggyőződésből tesszük, akkor mindenki felé azzal fejezzük ezt ki, hogy bemerítkezünk vízbe. Ekkor a szívünk megtisztul: új érdeklődés, új, isteni akarat, új, mennyei indulat, Jézus indulata költözik a szívünkbe. Szívünkben nem lehet másnak helye Jézuson kívül! Ha tisztátalanná válik a szívünk, akkor Jézus elhagyja szívünket és az nagy kérdés, hogy Isten ad-e lehetőséget újra a megtéréshez. Az első lépés a megtérésünkben, hogy megtagadjuk a régi életünket, és betöltekezünk Szent Szellemmel. Ekkor már nem a korábbi tudásunk, ismereteink, okoskodásunk vezetik a cselekedeteinket, hanem a Szent Szellem tanít és vezet el minket igazságra a mindennapi életünkben.
„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róma 6:6)
Az óemberünk – a régi indulatunk, gondolkodásunk, régi életünk – múlt időben van írva, mert Jézussal együtt megfeszíttetett, meghalt, eltemettetett. Tehát nincs többé a régi élet, hanem feltámadtunk, hogy egy új életben járjunk. Ebben a versben „a bűnnek teste” kifejezés szerepel (görögül „szoma”), ami a fizikai testet jelenti. A görögben tehát különbség van a fizikai test a „szoma” és „szarksz” között, ami bűnt tenni akaró természetet jelenti, amikor automatikusan tesszük azokat a dolgokat. Bűnt a fizikai testünkkel tesszük, de egy belső késztetésre. Ha a fizikai testünk megerőtlenül, szabaddá válunk a bűntől, és már nem kell több bűnt cselekednünk. Látjuk azonban, hogy sok hívő mégis bűnbe esik. Miért? Mert nem értették meg a keskeny úton való járást. Nem értették meg, hogy a testükben a bűnt akaró természet nem semmisült meg. Amikor Jézus arról beszél, hogy mindennap vegyük fel a keresztünket, mindennap hordozzuk az Ő halálát a testünkben, akkor pont erről beszél. Hordozzuk magunkban a bűn természetének a halálát, Jézus halálát, vagyis haljunk meg Jézussal együtt a bűn természetének. Aki meghal, az már nem tud tenni sem jót, sem rosszat. Mivel magunktól nem tudunk jót cselekedni, a bűn természete miatt, ezért mindennap meg kell halnunk neki. Nem maradhatunk azonban a halálban, hanem fel is kell támadjunk Jézussal együtt. Meghalunk tehát mindennap a bűnnek, de fel is támadunk a jó cselekedetekre.
„Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” (2 Kor. 4:10)
A mindennapi kereszthordozás által leszünk tökéletesek és isteni természet részesei.
A Sátán sok megtért hívőt becsap
Sok megtért ember, amikor észreveszi a bűn természetét a testében, mert kísértve érzi magát a bűn által, először megijed és kérdéseket tesz fel magának: nem tértem meg igazán? A bátrabbak megkérdezik az elöljárókat, hogy miért van ez? Mivel azonban elöljáróik is gyakran sötétségben vannak és bűnben élnek, nem tudnak segíteni, hanem hamis nyugalomba ringatják őket: „nem tudunk jók lenni”, „mindenestől bűnösek vagyunk”, „Jézus vére alatt vagyunk”, „csak higgy Jézus vérében, a bűnbocsánatban” stb. Így a legtöbb hívő megnyugtatja magát, egy hamis nyugalomra jut és tovább él a bűn természete fogságában. Ezért a legtöbben nem kezdenek el küzdeni a bűn ellen (megtagadni és meghalni annak), hanem továbbra is úgy élnek, mint megtérésük előtt. Először csak a nem látható dolgokban vétkeznek, majd később már a látható dolgokban is, sokan tisztátalanságukat sem leplezik, nyilvánosan paráznaságban és bűnben élnek, Jézus vérére és a kegyelemre hivatkoznak.
Kevesen vannak, akik nem elégednek meg ezzel a magyarázattal, akik szabadulni akarnak a bűntől és Jézus nyomdokaiban akarnak járni. Jézus mondta, hogy sokan akarnak majd bemenni az életre, de a szoros kaput és a keskeny utat kevesen találják meg. Ezek a kevesek, akik megtalálják a keskeny utat és elindulnak rajta, ők azok, akik követik Jézust. Itt a keskeny úton mindennap megtagadjuk magunkat és felvesszük a keresztünket. Hordozzuk Jézus halálát a bűn természetére a testünkben, és feltámadunk Jézussal egy új életre és növekedünk benne. Ha mi észrevesszük, hogy jót akarjuk cselekedni és mégis látunk egy másik törvényt a tagjainkban, nem fogunk megijedni, mert nem kell félnünk tőle.
„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” (Róma 7:21-23)
Van megoldás a Sátán becsapása ellen
Nem kell megijednünk, mert az a másik törvény, ami ott van a tagjainkban, azt kell lépésről lépésre, Jézus követése által megtagadnunk, mivel már nem vagyunk a hatalma alatt, hogy neki szolgáljunk, nem vagyunk adósok neki.
Ha egy vadállatot megkötözve zárva tartunk, és nem adunk neki enni, akkor előbb-utóbb elpusztul és vége lesz, és már nem kell tartanunk többé tőle. Ha azonban időnként enni adunk neki, akkor mindig új erőre kap, és sosem múlik ki. Ezért kell mindennap Jézus keresztjét felvennünk, mindennap meghalni, mindig a halában maradva („nem adunk enni a vadállatnak”), nem engedünk ennek a másik törvénynek, és akkor a bűn természete egyre erőtlenebb lesz, végül pedig kimúlik. A bűn törvénye, a bűn természete helyett, engedjünk Isten törvényének, így egy új természet fog kialakulni a testünkben, az isteni természet.
„Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2 Péter 1:4)
Ez az út a megszentelődés útja, ezen az úton szabadulunk meg végleg a bűntől.
Amikor gyaláznak, rágalmaznak minket, észrevesszük magunkban a haragot, de nem engedjük, hogy a harag dolgozzon a bensőnkben és gonosz cselekedet legyen belőle, hanem megtagadjuk a haragot, mint gonosz dolgot és nem akarunk azonosulni vele. Ha kitartunk, egy idő után elhal bennünk a harag és nem lesznek gonosz cselekedetek. Ám nem csak a harag hal el bennünk, hanem Jézus követőiként előjön a megbocsátás és a szeretet is a haragot okozók felé. Jézus, István és a többi hűséges testvér egyaránt mondja: „Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – sőt a gonoszt jóval viszonozzuk.
Tehát távol legyen, hogy megtérésünk után bűnben éljünk! Ha meghaltunk a bűnnek mi módon élnénk még abban? Ha azonban tudatosan, szándékosan vétkezünk, akkor nincs bűnbocsánat.
„Ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Szellemét bántalmazza?” (Zsidók 10:26-29)
Ha tudatos bűnökben élünk, szándékosan vétkezünk, azzal Jézust gyalázzuk meg, az Ő megváltó munkáját, megszabadító evangéliumát, a kegyelem Szellemét tapossuk meg. Mégis nap mint nap teszünk olyan dolgot, ami nem tökéletes, pl. ingerülten válaszolunk valakinek. Ez is a bűn természetéből fakad. Ezek nem tudatos cselekedetek. Sokszor nem is tudjuk, milyen szenvedést okozunk másoknak cselekedeteinkkel és beszédünkkel. Ami nem tudatos, de megtesszük. Erre mondja Pál, hogy: „azt cselekszem, amit gyűlölök”. Pál nem szerette a bűnt, nem akarta a bűnt tenni és mégis felfedezte, hogy olykor előjöttek a bűn természetéből fakadó cselekedetek. Pál akart szabadulni ezektől a cselekedetektől, de nemcsak a cselekedetektől, hanem annak gyökerétől is. Ha megcselekedtük, akkor vétkeztünk és meg kell bánnunk. Ha valakit megbántottunk, bocsánatot kell kérnünk. Isten is megbocsát, hiszen azt nem mi cselekedtük, hanem a bűn természete tört elő a testünkben. Itt nem állhatunk meg, mert arra vagyunk elhívva, hogy tökéletesek legyünk, ahogyan a mennyei Atyánk is tökéletes. Ezért megsemmisítésre ítéljük a bűnt. Fohászkodunk Istenhez, oda járulunk a kegyelem királyi székéhez, hogy kegyelmet, irgalmat, segítséget kapjunk alkalmas időben (Zsidók 4:16). Mikor van az alkalmas idő? Mikor kell a segítség? Nem akkor, amikor még nem estünk el, amikor még nem vétkeztünk? Kiálltunk hozzá, hogy segítsen nekünk felismerni a bűnt a testben, amíg nem jön elő, amíg nem válik cselekedetté, hogy kivágjuk a bűn gyökerét, és megsemmisítsük azt. Ha kitartóan kérjük Isten, mert őszintén fáj nekünk, ha előjön a bűn az életünkben, akkor Isten készségesen segítségünkre siet és erőt ad, hogy még mielőtt vétkeznénk, meghaljon a bűn bennünk. Jézusban is ez a munka ment végbe.
„Ami a törvénynek lehetetlen volt,… az Isten az Ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatja a bűnt a testben.” (Róma 8:3)
Isten még a testben, még a bűn cselekedete előtt, kárhoztatta a bűnt, kivágta a bűn gyökerét Jézusban. Ebben a munkában Jézus egy volt Istennel, az Atyjával – együtt dolgozott vele.
Lehetséges a megszentelődés és a tökéletesség útján járni.
Jézus megmutatta az utat nekünk, és erre az útra hívott el minket is.
„A Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; Tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek” (Zsidók 5:8-9)
Mivel egyszerre nem látunk minden bűnt a testünkben, ezért fokozatosan válik nyilvánvalóvá, vagyis a Szent Szellem elvezet minket minden igazságra ezen az úton, ahogy haladunk előre. Így lépésről lépésre haladunk előre a megszentelődés útján, a tökéletesség felé. Amikor győzünk egy bűn felett, a bűn gyökere ott kivágásra kerül, és tökéletességre jutunk.
„Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vívén véghez a megszentelésünket.” (2 Kor. 7:1)
Nem lehet nemtörődöm módon, lustán követni Jézus, hanem teljes odaszánás kell, teljesen nekidőlve a futásnak, teljes igyekezettel: így lehetünk isteni természet részesei.
Amikor isteni természet részeseivé válunk, akkor már csak a jót tudjuk cselekedni. Akkor már távol lesz tőlünk a harag, a megsértődés és hasonló bűnök, és azonnal előjönnek a mennyei erények (a szeretet, a megbocsátás, az irgalmasság, a hűség, a szelídség) és minden jó gyümölcs meg fog teremni az életünkben. Ez egy dicsőséges evangélium, egy szenvedéssel teljes, de életre vezető út, egy mennyei kincsekben gazdag, boldog és örömteli élet.