Legtöbb vallási közösség magát egyedüli üdvözítő egyháznak kiáltja ki, ugyanúgy, mint Jézus idejében a zsidók, kiknek hasonló gondolataik voltak „Isten népen” értelmezésében.
Nézzük meg Ábrahám elhívását. Isten elhívta Ábrahámot (Ábrámot) nemzetsége közül. Ezt olvassuk Mózes I. könyve 12,1-3-ban.
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”
Nagyon világos Ábrahám elhívatása: „megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei”. Tehát nem Ábrahám által kisajátított Istent akart Isten, hanem azért hozta ki Ábrahámot nemzetsége közül, hogy rajta keresztül tudjon mindenkit megáldani, mindenkihez eljutni. Tehát ez egy elhívatás.
Természetesen más emberekhez is szólt Isten és kisebb-nagyobb mértékig tudta őket használni és vezetni. Ezek voltak az Egyiptomi fáraók, Nabukodonozor Babilónia királya, Melkhisédek Sálem királya és még sokan mások.
Mégis, Isten Ábrahám nemzettségét tudta használni az Ő igazságának, később Mózes által adott törvényének megőrzése által, igaz Isten megismerésére és megismertetésére a világgal.
Sajnos a zsidók Isten szándékát és akaratát elfelejtették, vagy nem is értették és kisajátították maguknak Istent. Nem zsidókat istentelen embereknek nevezték és mindenkit kiközösítettek, aki nem zsidó.
Jézus szembesítette a zsidókat cselekedeteikkel és rámutatott képmutatásukra. Csak külsőleg voltak Isten népe, vagy tartották magukat annak, de ha a benső életükre, szívükre és indulatára nézünk, akkor a Sátán szolgái voltak, vagyis a Sátán népe. Semmit nem jelentett a külső, ha szívük távol volt Istentől.
Amikor Jézust a samáriai asszony megszólította, világosan kijelentette neki, hogy Isten népe, Isten fiai azok, akik szellemben és igazságban imádják az Atyát. János ev. 4,20-24.
Titus 2,11-12. „Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon
Világos ige. Minden ember. Nem lehet Istent kisajátítani egy csoportnak, egy nemzetségnek, egy népnek sem, sem egy vallási felekezetnek.
A mai keresztény világ mintha semmit nem értene, semmit nem tanult volna Jézustól. A legtöbb egyház, vallási felekezet, vallási csoport egyedül üdvözítő közösségként jelöli meg magát és aki nem követi tanítását, vagy nincs benne az ő csoportjában, azokat nem Krisztushoz tartozónak titulálják, lesajnálják és tévelygőknek bélyegzik meg.
Itt jelenik meg a Kisajátított Krisztus. Egyáltalán nem értették meg Jézus evangéliumát.
Krisztust nem lehet egy egyházba bekorlátozni, nem lehet kisajátítani. Egyetlen csoport sem sajátíthatja ki magának Jézust és az ő testét. Lehetek egy nagyon jó csoportban, de bűnben élek és lenézem a másikat, akkor semmi közöm Krisztushoz. Már az a gondolat, hogy igazabbnak tartom magamat vagy csoportomat másoknál, már az téves felfogás és elszakadtam Krisztus testétől, nincs közöm Krisztus testéhez. Luk. 18,9-17. és 18-22.
Krisztus testéhez azok tartoznak,
akik megalázzák magukat, Fil. 2,8.: „És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig”,
akik világosságban járnak, 1.János 1,7.: „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől”,
akik megfeszítették a testet (bűn természetét), Gal.5,24. „Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt”,
akik követik a Bárányt, Jel. 14,4.: „Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.”,
akik a nyomdokait követik, 1.Pét. 2,21.: „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek”
és még sok igevers van, ami megmutatja kié Krisztus. Tehát egyértelműen világos, hogy azé Krisztus, aki hűséges hozzá és nem egy csoporté, vagy felekezeté.
Ha egy felekezet vagy csoport kisajátítja Krisztust és a vezető tanítását, kijelentését vagy tanok követését helyezi előtérbe, vagy rosszabb esetben követelei, és másokat megvet, aki nem követi azokat, akkor elhagyta az egyenes utat és elbukott Isten előtt, rossz úton jár, vagyis sokakat félrevezet.
Ezért fontos a személyes kapcsolat Istennel, személyes hit, amit Isten táplál a szívünkbe.
Fil. 2,13. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”
Ha valamire Isten rávilágít életünkben, ami nem jó, akkor azt ítéljük el mi is, és engedjük Isten tisztító munkáját, hogy folyjon életünkben, akkor Isten gyermekei vagyunk. Ezen az úton még a bolond sem téved el, mondja Ézsaiás próféta.
Ott a bensőnkben, a szívünkben szól Isten, ha meghalljuk hangját és hittel párosítjuk, akkor Isten erőt, segítséget ad véghez vinni akaratát, vagyis megszabadulni a bűntől és növekedni az erényekben.
Isten nem nagy dolgokat akart tőlünk, hanem abban a kis dolgokban, amire ő rámutat életünkben, kér hűséget és teljes odaadást.
Utolsó időben sokan szaladnak ide-oda, hogy megtalálják Krisztust, de Krisztust nem máshol kell keresni, hanem magunkban találjuk meg.
Máté 24,23. „Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek”
„Az Isten lélek (szellem): és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben (szellemben) és igazságban imádják.” János ev. 4,24.
Így mindazok, akik így élnek, közösségük van a fejjel, Krisztussal és közösségük van a testtel, Krisztus testével.